Örömhír

„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.” Uram Irgalmazz, Krisztus Kegyelmezz! Szentlélek Védelmezz!

 

(22) – Ima a Katolikus Klérus számára

Leányom, a Keresztes Imahadjárat 22. imáját adom neked az egész világ számára, hogy azt a katolikus Klérus imádkozza:

„Ó, szeretett Jézusom, tarts erősen engem, és a nap minden pillanatában éleszd újra Irántad való szeretetem lángját.
Ne hagyd soha, hogy ez a láng, a szeretet lángja, mely Irántad ég, pislákoljon, vagy kialudjon.
Ne hagyd soha, hogy gyengének bizonyuljak a kísértés idején.
Add meg nekem a szükséges kegyelmeket hívatásom, odaadásom, hűségem tiszteletben tartásához, és hogy meg tudjam tartani az igazhitű Katolikus Egyház tanításait.
Hűséget ajánlok Neked, minden időben.
Megígérem, hogy elkötelezettségem által harcolni fogok hadseregedben, hogy amikor újra eljössz, a Katolikus Egyház újra felemelkedhessen dicsőségben, a Te üdvözlésedre, ó, drága Jézus. Ámen.”

 

Édes Atyám hálát adok Neked, hogy betegségem, és nehézségeim közepette is jóságod vesz körül és nem a bajok uralkodnak rajtam, hanem szereteted. Ámen


Előtted, Uram,

a belső csendben,

ereje lesz

a pillanatnak.



Előtted, Uram,

az őszinteségben

a lélek titkai

felszakadnak.



Előtted, Uram,

jelenlétedben,

magadhoz emelsz

engem innen.



Előtted, Uram,

ha megsemmisültem,

Veled enyém lesz

végül minden.



ÁMEN


(Hajdú Zoltán Levente)


Kegyelmes Istenem! Benned élni rendezettséget is jelent. Tehát rendezetlen, nyugtalan, békétlen állapotom arra mutat, hogy már megint rajtad kívül keresem a boldogulást. Ilyenkor aggódás, idegesség jellemez, ami árt nekem és az engem körülvevőknek. Szeretnék semmi felől sem aggódni, hanem mindent hálás szívvel Rád bízni! Ámen


Segítségem vagy Istenem. Milyen megnyugtató ezt kimondani, erre gondolni. Sokszor nem úgy és nem akkor segítesz, ahogyan és amikor én várnám, de Te mindig tökéletesen időzítesz. Hálát adok mindezért is! Ámen


Uram, a bűn
az ajtó előtt leselkedik,
és ránk van vágyódása.
Vajon uralkodhatunk-e rajta?

Vajon lehet-e emelt fővel járnunk,
ha tétlenek vagyunk?
Vajon lehet-e, szabad-e
mentegetőznünk?
Kívülállóként mentegetőznünk.

Látod, Uram, ahogyan ma is
ember emberre támad.
Vért ont, gyilkol,
aztán menekül.
Előled menekül.

Add, hogy Tebenned erős
megmentő szeretettel
Érted és Veled cselekedjünk.
Helytálló,
életre mutató hittel.

Ámen


/Hajdú Zoltán Levente/


URam! Add, hogy az út, amire állítottál, mindig szemem előtt legyen, s le ne tévedjek róla soha! Ámen

Uram! Add, hogy elhívásom örömét ne felejtsem, szívemben forgatva azt erőt meríthessek a futáshoz, melyre meghívtál! Ámen

 

URam! Add, hogy ne csak nézzek, de lássak is! Ámen

 

URam! Adj még esélyt nekünk, hogy megtaláljuk életünk értelmét, s betölthessük akaratodat, felebarátaink javát szolgálva, s az idő ajándékával élve reménykedhessünk üdvösséges ígéreteidben! Ámen

 

Uram! Életem alapja Te vagy. Add, hogy ezt ne csak értsem és elfogadjam, de aszerint is éljek! Ámen


Uram! Te látod küzdelmeimet, Te tudod mit akarsz velem tenni. Kérlek segíts engem akaratod elfogadásában, hogy megnyugodjék lelkem, s békességgel tudjam végezni feladataimat! Ámen


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 83
Tegnapi: 217
Heti: 1 228
Havi: 4 174
Össz.: 563 721

Látogatottság növelés
Oldal: Január 28.
Örömhír - © 2008 - 2024 - oromhir.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »