Örömhír

„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.” Uram Irgalmazz, Krisztus Kegyelmezz! Szentlélek Védelmezz!

"Köszönöm, Atyám, hogy a te kegyelmed által kiléphetünk az állandó bűntudat és az irreális elvárások mókuskerekéből – azokból a dolgokból, amik egyre többet és többet követelnek tőlünk. Add, hogy meg tudjunk nyugodni és azokat a dolgokat elvégezni, amik igazán számítanak. Jézus nevében könyörgöm. Ámen."



Hálás vagyok ajándékaidért Istenem! Mennyi mindent kapok Tőled Uram! Olykor észre sem veszem, pedig naponta ajándékozol meg! Szeretnék figyelmes és hálás gyermeked lenni! Ámen



Istenem! Érzem felelősségemet szeretteimmel kapcsolatban, akiket Te bíztál rám. Éppen ezért sem mindegy, hogyan bánok velük, hogy élem eléjük a Veled való kapcsolatomat. Segíts nekem abban, hogy áldásul szolgáljak minden családtagomnak. Ámen


Istenem! Oly sok mindent szeretnénk tudni, s valójában oly keveset ismerhetünk. Add, hogy az élet fontos dolgait mindig szem előtt tartsuk, s szívünkben az áldozatra kész szeretet lakozzék, s teljes életet élhessünk! Ámen.

Krisztusom, én szeretlek Téged. Nem tudom bizonyítani. Annyi mindennel vádolhatsz, és igazad van, annyiszor megbántottalak, elfelejtettelek, szégyent hoztam a nevedre, nem tettem vallást rólad, amikor kellett volna, mert gyáva, óvatos, ki tudja, milyen helyzetben voltam, éppen úgy, mint Péter azon az éjszakán. De most is itt állok előtted, s megköszönöm, hogy van egy, egyetlen tanúm, aki tudja, hogy én szeretlek Téged, és az Te vagy, Uram. Az én szavamnak nincs, nem lehet hitele ítéleted előtt, de a Te szavadnak hitele van. Tedd meg, tégy vallást helyettem arról, hogy mindennek ellenére én valóban szeretlek Téged. Ámen


/V.L./


Tudom, Uram, hogy Te mindennél jobban szeretsz minket, embereket. Mi tökéletlenek vagyunk, sokszor nem tudunk eleget tenni a legfőbb parancsnak. Mégis kérünk, adj nekünk az isteni lángból, hogy jól tudjunk szeretni. Azt kérdezzük embertársainktól: mit tehetek érted, hogy szeresselek? Nem pedig magunkból kiindulva traktáljuk olyasmivel a felebarátot, amire nekünk lenne szükségünk. Ismerjük meg a másik szeretet-nyelvét és aszerint ajándékozzuk meg őt. Ámen

(Sch. Erika)


URam! Add, hogy mindig felismerjem mi az, ami Tőled jövő éltető, s emelő, s mi az ami teremtett rended elleni! Ámen


URam! Add, hogy mindig lássam, mi az, ami a Tőled kapott Életet szolgálja! Ámen


URam! Add, hogy ne homályosodjék el előttem a nemes cél, amit megmutattál nekem is igéd által, s vezérelj utamon, hogy kísértéseim közepette is megmaradjak Nálad! Ámen

Uram, Istenem! Magától értődőnek veszem létezésemet, s elfelejtem, hogy megtartó kegyelmed nélkül semmi vagyok... Segíts meg kétségeim között, hogy jobban megismerjelek Téged, s közeledni tudjak embertársaim felé! Ámen

 

URam! Kívánom az erőt, talán mert oly sokszor erőtelennek érzem magam... Istenem, újítsd meg gyönge életemet Szentlelked által, hogy mindennapjaimat árjárja a Tőled kapott szeretet, s a megtapasztalt erődet alkotásra, s felebarátaim javára, s a Te dicséretedre fordíthassam! Ámen


Uram! Megdöbbentő, de tudok olyan gyarló lenni, hogy távol maradok a szükséget szenvedőtől, ahelyett, hogy meglátogatnám, hogy kiönthetné nekem a szívét és imádkoznék vele, érte. Pedig a hitemmel tudom, hogy nem kell elmenekülni a nyomorúságot szenvedő elől, hanem mellé kell állni és mint a Krisztusban testvéremre rátekintve segítenem kell. Add, hogy így lehessen minél gyakrabban életemben! Ámen


Uram! Összecsaptak a hullámok a fejem felett... Segíts meg Uram, hogy Benned megtaláljam békességemet! Ámen

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 53
Tegnapi: 427
Heti: 981
Havi: 3 927
Össz.: 563 474

Látogatottság növelés
Oldal: Június 6.
Örömhír - © 2008 - 2024 - oromhir.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »